A kerület jellemzése, története
A kerületet Keleten a Duna, Budapest IV. kerülete és a XIII. kerület, délen és délnyugaton a II. kerület, északnyugaton Solymár és Üröm, északon Budakalász határolja.
Az Óbudai-sziget is a kerület része.
A kerületet domborzati szempontból élesen kettéosztja a Bécsi út – Aranyhegyi út – Dózsa György utca tengelye. E vonaltól nyugatra (a temetőt kivéve) a Budai-hegység és a Pilis domborulatai kezdődnek. Keletre viszont sík területet találunk, amely a Duna jelentős áradásaival szemben – védőgátak híján – alkalmanként védelemre szorul.
A kerület központja a Flórián tér és a Fő tér területe, bár (főleg a lakótelepeken) kisebb központok is kialakultak. (Pl. Csobánka tér, Római tér, Kolosy tér).
A III. kerület mai területén több, mára már elpusztult település is volt a történelem során.
Itt helyezkedett el a Római Birodalom idejében az 1. századtól a 4. századig Aquincum, amely fejlett katonai és polgári negyeddel, fürdővel, vízvezetékkel és két amfiteátrummal is rendelkezett. Számos villa tartozott hozzá, és az Óbudai-szigeten a római helytartónak is volt palotája.
Pófölde a mai Békásmegyer tájékán fekvő, a tatárjáráskor elnéptelenedett középkori falu. 1212-ben az Óbudával határos Pócsernik nevű falu állt itt, amit 1326-ban neveztek Póföldének.
Pazándok a Rómaifürdő mellett fekvő középkori falu volt. A pazándoki szőlőhegyen 1378-ban egy pesti polgár szerepel birtokosként, de a terület valójában nem igen volt alkalmas szőlőművelésre, inkább Duna menti mocsaras rétek és legelők voltak itt. Emiatt a falu hamar pusztává vált, és faluként utoljára 1347-ben említik. A 18. századi mezővárost – az 1738–1739-es pestisjárvány áldozatainak pótlására – nagyobbrészt betelepített svábok lakták, akik jelentős része szőlőműveléssel foglalkozott. Egy Dél-Németországból származó család leszármazottja, Harrer Pál lett az önálló Óbuda első és egyetlen polgármestere 1872–73 között. Pest, Buda és Óbuda egyesítését követően elöljáróként állt a városrész élén.
A szocialista városfejlesztési koncepció nyomán, 1968-ban belső Óbudán, 1971-től Békásmegyeren is megkezdődött a házgyári lakótelepek kialakítása.
A Fővárosi Közgyűlés 2012. december 12-én kelt városrészeket rendező határozatában jelentősen átalakította a kerület ilyetén felosztását; megszűnt Mátyáshegy, Remetehegy, Táborhegy, Testvérhegy, Ürömhegy és Törökkő, lett helyettük Aranyhegy-Ürömhegy-Péterhegy, illetve Óbuda hegyvidéke, valamint megszűnt a Filatorigát városrészi mivolta is. Egy nagymértékű ingatlan beruházás nyomán egy új városrész is született a Csúcshegy és a Testvérhegy között; Harsánylejtő, ami korábban teljen beépítetlen volt. Ezeken kívül szinte az összes városrész kiterjedése megváltozott.
A III. kerület ma a főváros egyik nagy elővárosi kerülete, mely közvetlenül a pilisi kistérséghez csatlakozik. A rendszerváltozás óta Óbuda sokat fejlődött. Az agglomeráció közvetlen szomszédsága és annak felfokozott fejlődése jelentősen kihat a városrész mai életére. Meghatározóvá váltak ma már a két főközlekedési úton, a 10-es és a 11-es bevezető szakaszain a reggeli közlekedési torlódások. A kerület legészakibb közúti hídja az Árpád híd, melynek terhelése ma már túlhaladja a kapacitását
Óbuda a főváros egyik ősidőktől lakott területe. Itt, a Duna vonalánál nemcsak a Dunántúli-középhegység ÉK-i és a Nagyalföld ÉNy-i peremei határosak egymással, de a legkönnyebb folyami átkelés is a Dunai- és Pilis-hegységeket elválasztó Pilisvörösvári (Solymári)-völgy folytatásában, a szigeteknél (a mai Árpád-hídnál) alakult ki; törvényszerűen kijelölve a kelta Ankik, a római Aquincum és a tatárjárás előtti Buda városának helyét. Bár Buda városát 1243-ban IV. Béla áttelepíttette a Várhegyre, a kedvező adottságok továbbra is hatottak és a város Óbudaként néhány évtized alatt újra fejlődésnek indult.
Békásmegyer honfoglaláskori települése a Szentendrei-sziget D-i csúcsánál lévő másodlagos átkelőhelynél alakult ki. A török hódoltság után mind a város, mind a falu újjáépült, sőt rövidesen – Óbuda és Buda között- kifejlődött Budaújlak is.
A kerület három nagyobb és több kisebb természetföldrajzi tájegységből áll. Részben ide tartozik a Budai-hegység ÉK-i vonulata, illetve a Pilis-hegység DK-i nyúlványa, a közöttük húzódó Pilisvörösvári-völgy alsó szakaszával együtt. A Duna-parti lapályos területrészeket, az ártéri síkságot lényegében a Pesti-síkság jobb parti folytatásának lehet tekinteni.
A Duna holocén ártéri szintjei és a hegycsoportok kiemelt rögei között lépcsős átmenetet alkotnak a pliocén kor vége óta (az utolsó 2 millió év során) képződött teraszok, melyek közül a Kiscelli-fennsík (párkánysík) a legfeltűnőbb.