Holdudvar park revitalizációja

A Holdudvar park egy nagy lakótömb közepén több generáció számára is találkozási pontként funkcionáló, időtöltési lehetőségekben gazdag szabadidőparkká vált. A terület hajdan jelentős „forgalmat” bonyolított, sok család örömmel használta a dimbes-dombos, zöld parkot. Ez a hajdani népszerűség mára jelentősen megkopott, egyértelmű volt, hogy ahhoz, hogy a környéken élők újra megszeressék és használni kezdjék a Holdudvart, modernizálni, szépíteni, és népszerű funkciókban bővíteni kell a területet.

A közösségi tervezéssel kialakult új koncepció szerint a park megtartja majd dombos-fás jellegét, ugyanakkor kiegészül olyan funkciókkal, amik nem csak a keresztülhaladásra, hanem sokkal inkább megállásra és időtöltésre csábítanak. Játékokkal, vizes elemekkel, kreatív térkialakítással új közösségi terek integrálásával a Holdudvar a környék közterületeinek „sztárjává” válhat.

2019-BEN ÁTADÁSRA KERÜLT AZ ÚJ PARK

A fejlesztés a TÉR_KÖZ 2016 pályázaton 449 millió forintos támogatást nyert a fővárosi önkormányzattól, a III. kerületi önkormányzat pedig majd 300 millió forintos önrésszel vesz részt a projektben. A projekt előkészítésének keretében 2018 márciusában organizációs tervezésre került sor, lakossági bevonással. Ezen az alkalmon az építkezés lebonyolítói a kivitelezés ütemezését és a lezárások optimális kialakítását beszélték át a környéken élőkkel. A Holdudvar park projektindító eseménye 2018. május 26-án egy közösségi piknik volt, ahol gyerekeknek szóló programokkal, piknik falatokkal várták a szervezők a környéken élőket.

A kivitelezés során a park területe zónákra osztva kerül majd lekerítésre. Elsőként a szolgáltatóház és az Ágoston utca társasházai közötti terület, valamint a központi tér került lezárásra. Itt zajlott le a burkolatok megújítása, lépcsők kialakítása, akadálymentes feljáró kialakítása, aszfaltozott területek felújítása, futópálya kialakítása és növényesítési munkák. Jelenleg e terület része már elkészült és a közlekedés számára használható.

2018. második félévében a Váradi utcai Általános Iskola előtti sétány, valamint az Ágoston Művészeti Óvoda bejáratainak környéke került megújításra. Főként közműmunkálatok, burkolatcsere, növényesítés zajlott le. A őszi hónapokban a Bécsi úti társasházak előtti burkolatok megújítása zajlott, majd befejeződtek a munkák a sportkert és az Ágoston Művészeti Óvoda közeli sétányok területén is. Kikerültek már új padok, szemetesek és kerékpártárolók is a megújított sétányokra.

2019. első félévében főként a központi téren zajlottak a munkák, a csúszdapark, tinirész, játszótér és központi tér (közösségi tér) kialakításával.

A Holdudvar park ünnepélyes átadója 2019. június 22-én volt, azonban az átadás önmagában még nem jelenti a fejlesztés lezárását, hiszen a most következő időszakban javításra kerülnek azok a hibák, melyek a műszaki átadás során rögzítésre kerültek, illetve melyek a következő egy év alatt merülnek fel.

Kapcsolódó anyagok:
Indul a Holdudvar közösségi tervezése
Bemutatták a Holdudvar megújításának terveit
Nyert a Holdudvar és a Derű utcai park
2018-ban indul a Holdudvar projekt kivitelezése